Minden csak nézőpont kérdése - 2010.12.20.

Ismét költözködtem. Az előző budai garzonhoz inkább a Babar birodalma mesei hasonlat illett volna, de ide egy Looney Toons animációt tudok elképzelni. Mozgatni és mozgatva lenni. Leginkább ez jut eszembe, amikor a fonnyadt és egyhangú látkép fogad ablakomon túl, benne az emberek, a házak, az állatok. Vajon a kerület alakította ilyenné őket és ők viszont a kerületet?

Nem kevés legenda, irodalmi és filmes sztori kötődik ehhez a városrészhez. Ma leginkább csak markolók, hatalmas dömperek játszótere a Corvin köz és környéke. Sok álom és mostanában egyre több ház omlik itt össze. Azonban a lehangolódás ellen is meg van az orvosság én az alakító tudattalant vettem elő, és máris éledező igen sajátos kis ökoszisztéma alakulhat ki a kerületről alkotott képemben. Nem bírom tétlenül elmerengve nézni a házzal szemben sorakozó markoló gépeket, amint nyugovóra térnek és azonnal eszembe jut Csajkovszkij Diótörője. Vagy amikor Debussy Claire de Lune-je megy a fejemben elnézve a Práter utca cseppet romos, de romantikusan végtelennek tűnő horizontján, a lemenő nap fényébe burkolózó szabadságszobrot.

Szép ez a kerület, egészen mesés. Minden csak nézőpont kérdése. De rájövök, hogy ezt irónia nélkül nem lehet túlélni, és azt érzem, mintha valami mesébe csöppentem volna, igen erős hasonlattal élve, mint Aliz Csodaországába vagy a Looney Toonsba.

Mese az élet, mondják, és miért pont állatok a főszereplők? - kérdezhetnénk. A választ kultúránk rejti, Esopus, La Fontaine, Heltai antropomorfizált hősei és tanmeséi.
A rajzfilm és az animáció lett a 20. század vadiúj tanmeséje. Sőt mi több ezek a mesék egy idő után, már nem csak gyerekeknek szóltak, hanem egyértelműen felnőtteket céloztak. A képzelet és a film pereg tovább, a 21. század hajnalára kialakultak azok az örök alkotások, amik a mai napig élnek, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a rajzfilmes-animációs szakma klasszikusai.

Chuck Jones a legendás rajzfilmrendező és animátor, Amerika rajzfilmkultúráját határozta meg már a század közepétől. Nevéhez fűződik a Looney Toons és a Merrie Melodies sorozatok. Tizennyolc éves kora után két évig csak profilokat rajzolt az utcán egy dollárért, mivel az emberek sosem látták magukat profilból, így mindenki jól járt és a rajzolónak könnyű dolga volt. Ekkor gyűjtött be rengeteg karaktert későbbi rajzaihoz. Érdekes, azonban hogy szereplői sohasem emberek voltak. Már az egyik első rajzfilmjének a Flip the Frog-nak címszereplője is egy pityókás, zongorázó béka, aki hózentrógerben ülve veri a billentyűket. Későbbi híres főszereplői a jól ismert Bugs Bunny és Duffy mind emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. Milyen érdekes, mit jelenthetett egy nyúl reprezentálása, amint frakkot viselve vezényel? Egy állat, egy emberi „találmányban", a frakkban, amiről egy másik állat jut eszünkbe, a pingvin. Milyen apró jelek egy sajátos kommunikációban.

Azonban a legfontosabb emberi jelző az arc és annak kifejezései. Megszámlálhatatlan, hogy hány arca volt Bugs Bunnynak. Az animátor egyben a színész is, aki felel minden egyes mozgásért. Az arc a legfontosabb, de nem a részletgazdagság a lényeg, hanem a kifejezés és annak tükrözése. Chuck Jones ebben minimalista volt és profi. Hogy a figura valóban életre keljen, elegendő volt csak a szemet mozgatni.

A szemfehérje egyedül az embernél alakult ki, mert nálunk funkciót töltött be. A humánetológia szerint a csapatban vadászáskor segítette az embereket, így felemelkedésüket az állatvilágból. Szemünk másoknak mutat valamit, olyan információt ad, amihez nem kellenek szavak. Az animátorok ezt felismerve, életet adtak a karakternek. A Feed the Kitty című rajzfilm egy jelenetében a sötétben álló karakterből csak a szemfehérje látszik, sőt világít. Egy pislogó szempár a fekete képernyőn semmi több, ez a kép szinte mindenki előtt megjelenik a gyerekkorából.

Így történt az, hogy millió csillogó szempár tapadt világszerte a tévé képernyőjére a Looney Toons figurái láttán. Ez volt Chuck Jones legnagyobb fegyvere. Karaktereinek szemében valóban tükröződött személyiségük lényege, amit a szakma azóta sem tud ennyire jól megragadni és visszaadni egy-egy szereplő egyéniségén. Így már valóban minden csak nézőpont kérdése.

A 2000-ben készített életműfilm, a Chuck Jones - Extremes and In-Betweens, a Life in Animation, őszintén és közvetlenül dolgozza fel a rendező pályafutását egészen a kezdetektől. Az alkotó mellett megszólal számos pályatárs, a szinkronszínészektől, a zeneszerzőkön át, a rendezőkig.

Huszár Csenge